2008. augusztus 5., kedd

Kertvárosból belvárost? Ne hagyjuk!

Tisztelt budafoki lakostársam!


Ezt az oldalt azért hoztuk étre, hogy a 141-es busz jelenleg tervezett útvonala ellen tiltakozókat mozgósítsuk, megszervezzük.

A minket fenyegető veszély hatalmas, utcáinkat főútvonalakká fogják alakítani, ami a forgalom, környezet és zajszennyezés további növekedésével fog járni. Az ingatlanok értéke azonnal csökkenni fog, hiszen ki akar olyan házba költözni ahol busz jár az ablak alatt?

Aki a környéken vett lakást, házat, vagy ide született pontosan tudta, milyen a közlekedése a környezetünknek, ha ezen változtatni akarnak, minimálisan annyi elvárható lenne, hogy az érintett lakosságot tájékoztassák, igényeit felmérjék! Illedelmes ember a vonatkabinban sem nyitja ki az ablakot, ha az addig zárva volt, a többiek megkérdezése nélkül! Ezért szeretünk itt élni, mert olyan a környezetünk amilyen. Nem akarunk egyik nap még kertvárosban lefeküdni, másik nap pedig belvárosban ébredni!

Kötelességünk mindent megtenni, hogy megvédjük az érdekeinket! Nem fogadhatunk el olyan javaslatot sem, ami először próbaidőszakra bocsátaná a járatot! Mert ez már azt jelenti, hogy megépültek a buszmegállók, kivágták a buszoknak útban levő fákat, az utakat kiszélesítették ahol nem fér el a két irányból egyszerre érkező busz!

Ha már busz fog járni az utcánkban, bármikor nagyobbra cserélhetik a buszokat, a most környezetbarátnak gúnyolt busz gyorsan öregedhet, ismerve a BKV karbantartási szokásait (a napokban is halhattuk, hogy a közlekedésfelügyelet több buszt vont ki a forgalomból futómű és fékrendszer hibák miatt!) Bármikor növelhetik a járatsűrűséget és a buszokat nagyobbra cserélhetik! Ha már főútvonalak lettek a kis utcákból, bármikor erre terelhetnek másik járatot is !!! Senki nem fogja a nekünk okozott károkat megtéríteni!

Tudomásunk szerint a többi budafoki buszjárat tervezett útvonala miatt is nagy a lakosság elégedetlensége, emiatt célunk a kapcsolat felvétele a többi tiltakozó csoporttal is, hogy egyesített erővel lépjünk fel az íróasztal felett eldöntött tervek ellen. Ezt az agyrémet annak köszönhetjük, hogy a BKV spórolásból nem hajlandó új buszjáratot indítani, csak meghosszabbítani! Emiatt vezetik rajtunk keresztül a Háros utcának szánt buszokat!

Segítsen Ön is! Ha bármilyen módon támogatni tudja az ügyünket, kérem írjon a budafokilakos kukac gmail.com email címre, vagy keressen minket a 06 20 456 8955, vagy a 06 30 282 6753 számon.

NE ADJUNK OLYAN EMBEREK VÉLEMÉNYÉRE, AKIK A FENT VÁZOLT PROBLÉMÁKAT KISEBBÍTENI AKARJÁK MERT AZ Ő ABLAKUK ALATT NEM FOG BUSZ JÁRNI!!! (kis aranyos buszok, "környezetbarát buszok", ritkán fog járni stb.)




Nincsenek megjegyzések: